

„Négy évvel ezelőtt történt, hogy az erős derékfájás miatt már hónapok óta jártam az orvosokat, jártam kezelésekre, sőt röntgent is csináltak, ahol megállapították, hogy gerincsérvem van. Akkoriban még a jobb lábamban a zsibbadást csak nagyon gyengén és csak ritkán éreztem. Kamionsofőr vagyok, ami azt jelenti, hogy ülőmunkát végzek. A kamion ugyan nagyon kényelmes, és luxus dolgokkal van ellátva, de rosszabb utakon - amiből van bőven -, elviselhetetlenül tud fájni az ember dereka a rázkódástól.
Gondolom emiatt lett a lábamban a zsibbadás egyre erősebb. Sajnos az utóbbi időben már állandó jellegűvé vált, és már elviselhetetlenül rossz érzés volt. A kamionsofőröknek szinte mindegyiknek a derekával van a gond. Amikor beszéltem az egyik kollégával, aki szintén kamionsofőr, elmondta, hogy neki is fájt a dereka, de nagyon, és a Táltos irodában volt, ahol meggyógyult, azóta egy-két havonta elmegy, megkezelik és gyakorlatilag tünetmentes.

Martin Ferenc kezeli a derékproblémát
Akkor úgy döntöttem, hogy én is felkeresem Kovács-Magyar András gyógyító központját, hogy megoldják a problémámat. Az irodában elmondták, hogy földsugárzás-mentes helyen fekszem, tehát helyre lehet tenni a derekamat. A földsugárzásról én már nagyon sokat hallottam, azt is tudom, hogy ha valaki geopatikus sugárzásban fekszik, akkor megbetegedhet. De hála Istennek, én jó helyen fekszem, tehát el lehet kezdeni a kezelést.
Martin Ferenchez kerültem. Két alkalommal kezelt meg. Elmondhatom, hogy a derékfájás és a zsibbadás a lábamban teljesen megszűnt. A sofőr barátaimnak pedig javasolni fogom, hogy ha fájdalmaik vannak, keressék fel a Táltos irodát.
Köszönöm a gyógyulást.”




