Békéscsaba online
Friss hírek Békéscsabáról

BÉKÉSCSABA ONLINE

BÉKÉS MEGYE HÍRPORTÁLJA

Hozzászólok! 

Belföld

Sólyom László: nem alkotmányellenes a kormányváltás

Az államfő szerint semmilyen alkotmányos kifogás nem emelhető az új miniszterelnök megválasztása ellen. Sólyom László erről azután beszélt, hogy reggel a Sándor-palotában megbeszélést folytatott Bajnai Gordonnal. A köztársasági elnök azt mondta: feltett szándéka, hogy együttműködik a kormánnyal, hozzátette azonban, hogy az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat. Sólyom László kiemelte azt is, hogy nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy föloszlassa a parlamentet.
Tulajdonképpen megcsináltam az első interjút a miniszterelnökkel - így jellemezte első mondataiban a Bajnai Gordonnal folytatott hosszúra nyúlt tájékozódó megbeszélését az államfő. A több mint másfél órás találkozón Sólyom László elmondása szerint számtalan kérdést tett fel a tegnap megválasztott kormányfőnek az új kabinet terveivel, illetve struktúrájával kapcsolatban, és ezekre összességében megnyugtató választ kapott. A köztársasági elnök ennek ellenére a tárgyalás után Bajnai Gordonnak is azt mondta: fenntartja korábbi véleményét, miszerint az ország érdekében jobb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat.

- Az érveim változatlanok. Azok a válságkezelő intézkedések, amelyek előttünk állnak, egy széles felhatalmazással rendelkező kormányt kívánnának meg, amelyik hiteles is, egy hosszú perspektívát tud nyújtani, tehát egyszerűen nemcsak a válságkezelésnek a fájdalmas részét tudja ellátni, hanem egy koherens, hosszú távú programot tud nyújtani. Azt is fönntartom, hogy azért a bizalomért, amit egy ilyen kormány élvezne, egy tisztességes és hitegetésektől mentes választáson kellene megküzdeni.

A köztársasági elnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az új kormány és a kormányfő legitim úton került hatalomra és megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető. Emiatt ő maga is kész az alkotmányos és tisztességes együttműködésre a miniszterelnökkel. A kormány tervezett válságkezelő lépéseit, azok hosszú távú hatása miatt, összességében átgondoltnak, némelyiket, például a nyugdíjreformot pedig az ország megítélése szempontjából is szükségesnek nevezte az államfő. A megszorítások kapcsán ugyanakkor a szolidaritási elv fokozott érvényesítésére kérte a kabinetet, a családi pótlék, valamint a gyes, illetve a gyed szabályainak változásai kapcsán pedig arra figyelmeztette a kormányfőt, hogy a romló demográfiai mutatók mellett veszélyes elvonni, illetve megnyirbálni a családtámogatásokat. Sólyom László azt kérte az új kormánytól, hogy segítse a cigányság beilleszkedését, az elmúlt hetek és hónapok nagy vihart kavart kijelentései kapcsán pedig úgy vélte: helytelen továbbra is tabuként kezelni bizonyos szavakat.

- Fel kell szabadítani a beszédet arra, hogy normálisan lehessen ezekről a kérdésekről beszélni. Ez kölcsönös érdeke mind a cigányságnak, mind pedig a rajtuk kívüli társadalomrészeknek. Ha a beszéd le van kötve kétfajta szélsőségbe, nem tudunk szót érteni, nem lehet beszélni alapvető kérdésekről hisztéria nélkül, tárgyilagosan.
Az államfő emellett egy világos külpolitikai stratégia kidolgozására, a független intézmények, bíróságok és ügyészségek iránti tiszteletre és a társadalmi nyugtalanság érzékenyebb rendőri, rendészeti kezelésére kérte a miniszterelnököt. Az előre hozott választásokat követelőknek pedig - immár sokadszorra - azt üzente: ne kérjék tőle, mert nincs alkotmányos lehetősége, hogy feloszlassa a parlamentet.

forrás:MR-Joó Hajnalka

-kj-

Szólj hozzá a fórumon: Sólyom László: nem alkotmányellenes a kormányváltás


Budapest Online - bpn.hu


Hozzászólás

18.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Békés megye hírei MÖOSZ hírei
Partnereink:
Békéscsaba Város honlapja OTS