
Belföld
Kedden lehet teljes a Bajnai-kormány névsora

Az MSZP és az SZDSZ vezetésével is egyeztetett délelőtt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt, jelenlegi gazdasági miniszter. Nevekről nem, csak a programról volt szó mindkét megbeszélésen. Név nélkül nyilatkozó politikusok szerint túl sok újdonság már nem lesz benne, egy átfogó válságkezelő programról van szó. Részleteket azonban nem akartak elárulni. Bajnai Gordon múlt vasárnap azt mondta, az eddig nyilvánossára került megszorítások - például a nyugdíjat, családi pótlékot érintő változások, a lakásvásárlási juttatások megvonása - a legdurvább intézkedések.
Az SZDSZ frakcióvezetője, Kóka János az MTI-nek azt mondta, kedden reggel hallgatja meg Bajnai Gordont a képviselőcsoport. Nem csak a programot, a kormánynévsort is csak kedden lehet megismerni, de néhány részlet már kiderült. Például az, hogy Bajnai Gordon öt kulcstárca élére hozna kívülről minisztert, vagy hogy Budai Bernadett marad kormányszóvivő, Daróczi Dávid helyett viszont új arcot keresnek.
Kiss Péter kancelláriaminiszter délután már a posztjáról tárgyalt Bajnai Gordonnal. Befelé menet válaszával lényegében megerősítette az Index információját: a társadalmi egyeztetésért felelős tárcanélküli miniszterséget ajánlott neki a kormányfőjelölt.
Bár a nagyjából egyórás tárgyalás után Kiss Péter azt mondta: a beszélgetésnek csaknem a végére értek, az Index úgy tudja, a jelenlegi kancelláriaminiszter nem vállalja a tárcanélküli posztot. Sajtóhírek szerint Oszkó Péter, a Deloitte elnök vezérigazgatója lehet az új pénzügyminiszter. Kiss Péter a következőt mondta arra a kérdésre, hogy őt elfogadhatónak tartja-e az MSZP. Kedden fog erről tárgyalni mind a frakció, mind pedig az elnökség, úgyhogy korai még ez - közölte.
Kiss Péter szerint a hétvégén elkészülhet a kormánynévsor. A sajtóban - Oszkó Péterén kívül - az elmúlt napokban több lehetséges miniszter-jelölt neve is keringett. Kora délután láttuk bemenni a minisztériumba Vági Mártont, a nemzeti fejlesztési ügynökség elnökét, és Garamhegyi Ábel szakállamtitkárt is - de mindketten cáfolták, hogy a következő kormányban miniszterek lennének. Nem érdekes ebben a kérdésben - mondta el.
A konstruktív bizalmatlansági indítványról - Gyurcsány Ferenc leváltásáról, és egyben Bajnai Gordon megválasztásáról kedden szavaz a parlament. Bár 2 MSZP-s politikus nem írta alá a megszorításokat felsoroló politikai nyilatkozatot, úgy tudni, ők megszavazzák Bajnai Gordont. Az SZDSZben információink szerint három képviselő voksol majd nemmel. Az jövő héten dől el, hogy ők kapnak-e büntetést, vagy sem.
forrás:MR-Windisch Judit
-kj-
Szólj hozzá a fórumon: Kedden lehet teljes a Bajnai-kormány névsora
Budapest Online - bpn.hu

