

"Ezt a teljes összeget, - több mint 4 milliárd forintot - zárolta a kormány. Erre azt is mondhatom, hogy ellopják, hiszen az egyik oldalról befizettetik a cégekkel, a 20 fő felett foglalkoztatott cégekkel, a másik oldalon meg nem jön ki ez a pénz" - mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP Népjóléti Kabinetjének vezetője.
Hazánkban 600 ezer fogyatékos ember él. A siketek szövetségének az Európai Parlamentbe készülő elnöke szerint a megszorítások őket kivétel nélkül érinteni fogják.
"A fogyatékossággal élők vannak a legnehezebb helyzetben Magyarországon, és ők azok, akik a legjobban igénylik a segítséget. Ezek a megszorítások nagyon sok területen több milliárd forintot jelentenek. A rászorulók nem fogják megkapni azt a segítséget, amire az önálló élethez szükségük lenne" - közölte a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, Kósa Ádám.
A fogyatékosok legnagyobb Győr-Moson-Sopron megyei szervezete már az idei pályázati támogatását sem kapta meg.
"A civil szervezetek egyre nehezebben tudnak talpon maradni, nagyon jó példa például az értelmileg sérültek egyesülete, amely a mai napig nem kapta meg az ÉFOÉSZ-tól pályázati úton megnyert összeget, mert a központunk sem tudta még aláírni a szerződést a minisztériummal, tehát nem tudjuk, mikor lesz ebből pénz" - nyilatkozta Tóth Jánosné, az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetség megyei elnöke.
A megyei önkormányzat saját szűkös forrásaiból folyamatosan segíti a fogyatékkal élők helyi civil szervezeteit, szerintük az elvonások árát duplán fizeti majd meg az állam, hiszen a rászorulók számára később - ha más formában is - de kénytelen lesz támogatást biztosítani.
(forrás:fidesz.hu-hírTV)
-kj-
Szólj hozzá a fórumon: "Ellopják" a fogyatékkal élőktől a pénzt
Budapest Online - bpn.hu



