

A petícióban az áll, hogy haladéktalan egyeztetést követelnek a szakszervezetek a kormánytól. Azt várják el, hogy a kormány ne csak annyit mondjon a válságkezelő csomagról, hogy fájni fog, hanem azt is, hogy kinek milyen jövőt hoznak a megszorítások. Arra is felhívják a figyelmet, hogy igazságtalan és aránytalan szerintük az a teherviselés, amit a csomag követel. Vagyis túlságosan sújtják a munkabéreket a megszorítások, és kevéssé a vagyontárgyakat és a tőkejövedelmeket. Ez utóbbi kettőre ezért azonnali átmeneti adók kivetését követelik a szakszervezetek.
A demonstráción felszólalt a szervező MSZOSZ elnöke, Pataky Péter, valamint Borsik János, az Autonómok, és Kuthy László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke is. Lényegében ugyanazt mondták el, ami a petícióban áll.
Sárga laptól a sztrájkokig
Az utóbbi három évben hol külön, hol részben együtt, hol egységesen tüntettek az érdekvédelmi szervezetek, olykor sztrájkok is kapcsolódtak a demonstrációkhoz.
2006. július 8-án teljes volt az összhang a kormány új egyensúly programja ellen mind a 6 konföderáció az utcára vonult. A mérsékeltebb résztvevők csak sárga lapos figyelmeztetésben részesítették a kabinetet, a vérmesebbek már akkor, pár hónappal a választások után kormányváltást sürgettek.
Közös állásfoglalásukban úgy fogalmaztak, a megszorító csomag a fekete- és a szürkegazdaság felé tereli a vállalkozásokat. A tiltakozássorozat ősszel a Liga és a Munkástanácsok tüntetésével folytatódott. A két szakszervezet ismét a feketegazdaság, a megszorító intézkedések, valamint az állami korrupció ellen emelte fel a szavát.
A következő jelentősebb megmozdulásokra 2007. november 10-ig kellett várni. Akkor öt szakszervezeti tömörülés hirdetett demonstrációt, a Miniszterelnöki Hivatal előtt az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen emelték fel a szavukat. A demonstrációhoz civil szervezetek is csatlakoztak csakúgy, mint a november 21-i Liga-tüntetéshez. Akkor is a kormány egészségügyi politikája, a társadalombiztosítás privatizációja, valamint a nyugdíjtörvények kedvezőtlen módosítása miatt vonultak utcára több ezren. A társadalmi szolidaritás napjának is nevezett rendezvényhez sztrájkok is kapcsolódtak. A vasutasok például hat órás munkabeszüntetést tartottak országszerte.
Az utolsó nagyobb szakszervezeti megmozdulás néhány hónapja volt. Tavaly november végén, a világgazdasági válság miatt bejelentett megszorítások ellen tiltakoztak a közszolgálatban dolgozók. A résztvevő 14 szakszervezet szerint a kormány felrúgta a 2007-ben kötött megállapodást, amikor befagyasztotta a közszolgálati béreket és elvette a 13. havi fizetést.
Idén januárra még sztrájkot is szerveztek. A kormány és az egységes közszolgálati sztrájkbizottság megegyezése miatt azonban a munkabeszüntetéstől visszaléptek.
forrás:MR-Rovó Attila, Kubicsek István
-kj-
Szólj hozzá a fórumon: A vagyon és a tőke megadóztatását követelik a szakszervezetek



