Békéscsaba

Pap helye jó, de nem "befutó"

Pap helye jó, de nem
Pap János békéscsabai polgármestert is jelölte a Szabad Demokraták Szövetségének országos tanácsa a párt véglegesített európai parlamenti választási listájára.
A polgármester szerint a ténynek inkább presztízs szempontból van jelentősége, mintsem hogy esélye lenne az unió parlamentjébe való bejutásra.


Az SZDSZ a napokban teljessé tette a korábban Demszky Gábor budapesti főpolgármester vezető helyét és az őt követő négy uniós képviselőjelöltet meghatározó listát. Pap János, Békéscsaba polgármestere a 24-es rangsorban a tizenegyedik helyet foglalja el. Bár ebben a pozícióban nincs esélye a bejutásra, mégis fontosnak tartja besorolását.

— Ha azt vesszük figyelembe, hogy legjobb esetben három, reálisan, eddigi eredményeink alapján két képviselőt küldhetünk az Európai Parlamentbe, mindegy, hogy valaki a negyedik, vagy a huszonnegyedik helyet foglalja el. Mégis lényeges a nekem szánt pozíció, mert szervezeten belüli ismertségemet és munkám elismertségét látom mögötte — mondta. Pap János egyébként, amint közölte, izgalmasnak tartja a feladatot, de mindenképpen fontosabbnak gondolja itthoni munkáját, azt pedig nehezen tudja elképzelni, hogyan lehet mindkét szerepet egyszerre betölteni.

— Ezt Demszky Gábor megteheti, hiszen a mögötte álló fővárosi apparátus lehetővé teszi, hogy Brüsszelben és itthon is egyszerre ellássa a feladatát — fogalmazott.

Békés Megyei Hírlap