Békéscsaba

Megnyitott a Művész Kávéház

Megnyitott a Művész Kávéház

Március 19-én nyílt meg a Békéscsabai Jókai Színház saját kávézója, az a Seregi Zoltán igazgató által megálmodott, békebeli hangulatot idéző kávéház, ahol irodalmi esteket, kulturális rendezvényeket is tarthatnak.

A nemrégiben kinevezett színházigazgató pályázatában kiemelt helyen szerepelt a kávéház létrehozása, amely a terv szerint a békéscsabai polgárok találkozóhelyévé nőné ki magát. Az ötlet onnan indult, hogy az Ibsen Étterem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért területének hasznosítása merült fel. Ez a kávéház nem csak közel áll a színház világához, de egy olyan exkluzív vendéglátóhelyet is teremtettünk, ami még nincs Békéscsabán. A teátrum raktárából származó bútorokkal sikerült ezt létrehozni - mondta Seregi Zoltánt.



A Békéscsabai Jókai Színház saját kávézója, a Művész Kávéház 2016. március 19-én. A pódiumon irodalmi esteket és kamaraműsorokat is rendeznek. Jobbra Seregi Zoltán, a színház igazgatója. MTI Fotó: Lehoczky Péter


A betérők most múlt század eleji hangulattal, különleges kávéspecialitásokkal, teakülönlegességekkel, minőségi borkínálattal, és a művészsörrel is találkozhatnak, de helyben készült süteményeket is kínálnak.


MTI / MCOnet