Békéscsaba

Korszerűsítik a Békés Megyei Központi Kórház mosodáját

Korszerűsítik a Békés Megyei Központi Kórház mosodáját

Csaknem 624 millió forintból valósul meg a Békés Megyei Központi Kórház vezetésével az a mosodai fejlesztés, amely öt egészségügyi intézmény hét tagkórházát érinti.

A Békés Megyei Központi Kórház tavaly 18 pályázatot nyújtott be, amiből ketttő nyert, így 623 millió 738 ezer forint áll rendelkezésre mosoda fejlesztésére, illetve 116 millió forintot nyertek el a gyermekgyógyászati osztály energetikai felújítására. A mosoda fejlesztése során új mosodai gépeket szereznek be, a régieket pedig felújítják; emellett szállítójárműveket is vásárolnak. Bevezetnek egy textíliaazonosító és nyilvántartó rendszert is, amivel nyomon követhető a textília útja, élettartama, mennyisége, így a napi munkához szükséges darabszám és pótlási szükséglet könnyebben tervezhető.

 

Békés Megyei Központi Kórház

A Békés Megyei Központi Kórház a békéscsabai és a gyulai kórház egyesülésével jött létre

 

A gyermekoszály energetikai fejlesztésének köszönhetően közel 12 százalékkal csökken az épület villamosenergia-felhasználása. Az új mosodát június végéig kell felépíteni, a jelenleg külön telephelyen működő gyermekkórház november végéig költözhet be a központi telepre. A kormányzat tavaly év végén 45 milliárd forintot biztosított a kórházak adósságkonszolidációjára.

 

/T.D.