Békéscsaba

Hét ország egy célért

Hét ország egy célért
Hét ország érdekvédelmi szervezetei — köztük a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) — közösen lépnek fel azért, hogy vasárnaponként legyenek zárva a boltok.
Megítélésük szerint kivételek persze lehetnek, de ezekről meg kell állapodni. Azt, hogy máshol is komolyan veszik a kérdést, jelzi: Szlovéniában népszavazást rendeztek az ügyben.


Lapunkban már a korábbiakban is többször foglalkoztunk a vasárnapi zárva tartással, ami jelzi: a szakszervezetek szívügyüknek tekintik ezt a témát.

— Egyszer már sikerült elérni ezt a célt, 1903 novemberében elrendelték hazánkban a teljes vasárnapi zárva tartást a kereskedelemben — elevenítette fel a múltat a napokban megyeszékhelyünkön Mátraházi István. A KASZ országos alelnöke kifejtette: 7 ország — Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország és Németország — érdekvédelmi szervezetei közösen lépnek fel e cél érdekében.

Mindenkinek más az érdeke, hiszen az osztrákoknál már korábban megvalósult mindez, de nekik az rendkívül káros — főleg az EU-ba való belépésünk után —, hogy ha a határ két oldalához közel található két kis bolt, s a magyar oldalon lévő a hét utolsó napján is nyitva áll, míg a náluk megtalálható nem. Szlovéniában népszavazást rendeztek a kérdésről, s a lakosság elfogadta a javaslatot, hogy az üzletek ne nyissanak ki vasárnap.

E tekintetben a magyarországinál rosszabb a helyzet a szlovákoknál és a cseheknél: hazánkban az üzleteknek legalább az évi 12 munkaszüneti napon nem kell felhúzniuk a rolót.

A szakszervezeti vezető úgy véli, nálunk — legalábbis most — egy ilyen ötletet nem voksolnának meg az emberek, akik vásárlóként másképp gondolkodnak, s képtelenek kibújni a kereskedelem által gyakorolt nyomás alól, mely a folyamatos vásárlásra ösztönöz.

Mátraházi István hangsúlyozta, nem általános zárva tartást akarnak elérni. Meg kell állapodni az olyan kivételekről, mint például a benzinkutak. Reményei szerint a pár hónappal ezelőtt megalakult ágazati párbeszédbizottság is hozzájárulhat a kérdés megoldásához.

Békés Megyei Hírlap