Idén ünneplik Knut Hamsun, a Nobel-díjas norvég író születésének 150. évfordulóját. Szülőhazájában tiszteletére az idei évet emlékévvé nyilvánították, és ez alkalomból avatták fel az első norvégiai Hamsun Központot is. Merő Béla rendező és Zalán Tibor író ezen az esten a nyughatatlan lelkű, csavargó természetű művész nyomába eredt, végigjárva életútja néhány fontosabb állomását, reflektorfénybe helyezve az Éhség című első nagy sikert hozó, illetve az Anyaföld című, Nobel-díjjal jutalmazott regényét.

Hamsun minden idők egyik legnagyobb norvég írója - monográfusa megállapítása, hogy az impresszionista próza első számú mestere -, a norvég literatúra és a világirodalom 1945 óta hosszú ideig méltatlanul (politikai okok miatt sokak szerint méltán) agyonhallgatott regényíró-nagysága volt.  Hazájának örök büszkesége és csalódása is, ugyanis a nemzetiszocialista párt szimptizánsa lett a német megszállás után. Történelmi szerepe máig viták kereszttüzében áll: kérdéses, hogyan lehet elválasztani - el lehet-e? - az életművet a politikai tévelygéstől. Hosszú földi pályája során (1859. augusztus 4.- 1952. február 19.) mind mennyiségi, mind minőségi szempontból egyaránt tekintélyes és meghatározó életművet hagyott maga után. Nevezték a modern irodalom atyjának, Norvégia lelkének, nevezték hazaárulónak is. Végigélt csaknem egy teljes évszázadot. A 19. század közepétől a 20. közepéig figyelte az elnyomó társadalmakat, s benne elnyomott, megnyomorított embertársait... Érdekes módon maguk a norvégok - bár elismerik a világirodalomra gyakorolt vitathatatlan hatását - mindig is szigorúbban ítélték meg Nobel-díjas írójukat, mint tette azt a világ. Hazájában maga ellen haragított mindenkit, megalkuvást nem tűrő alkata, érzékeny idegzete, tekintélyromboló szenvedélye indulatokat szított.

„Ha valaki az Éhséget elolvassa, valóságos görcsöket érez majd a gyomrában - ha az Anyaföld áldását, azonnal indulni akar, hogy új Robinsonként éljen -, ha a Rejtelmeket, akkor otthagyja családját, barátait, elindul élni, mert érzi, hogy Nagel az egyedüli, aki valóban él" - írja 1921-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója, a huszonnégy esztendős Hamvas Béla.

Knut  Hamsun 1920-ban Nobel-díjat kapott Áldott anyaföld című regényéért, melyben megteremtette a globalizációellenes irodalom egyik alapművét. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő parasztházaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről.

A gigászi életmű másik korai csúcsteljesítménye, az 1890-ban keletkezett, önéletrajzi ihletésű Éhség egyik pillanatról a másikra tette világhírűvé a magány, a halálfélelem és a sikertelenség démonaival küszködő írót. S hogy mit jelentett a híres írónak Észak, és ő mit jelent ma a norvégoknak (valóban még mindig örök második?)  - mindezekre fény derült ezen a családias hangulatú irodalmi esten, melyet Gubik Petra és Perei Zsuzsanna színészhallgatók felolvasásai színesítettek. S tényleg, miért is volt örök második?

A "Barangolások Norvégiában" rendezvénysorozat következő rendezvényére december 7-én kerül sor.

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda

-szkv-