Békéscsaba vezető hír

Szerbiai testvérvárosi delegáció tárgyalt Békéscsabán

Szerbiai testvérvárosi delegáció tárgyalt Békéscsabán

Békéscsaba Megyei Jogú Városnak nyolc várossal van együttműködési megállapodáson alapuló, működő és kiépített kapcsolata, köztük Nagybecskerekkel.

A napokban Dr. Bacsa Vendel Békéscsaba Megyei Jogú Város jegyzője fogadta az innen érkező delegációt, amely látogatásának célja a két város közötti kapcsolatok további szélesítése, elmélyítése volt.  A találkozón többek között Wittmann László a Stratégiai és Fejlesztési Osztály vezetője mutatta be a delegáció tagjainak a megyeszékhelyen megvalósult, illetve folyamatban lévő európai uniós és állami beruházásokat. A delegáció tagjai elmondták, hogy jó lehetőségeket látnak a kulturális kapcsolatok mellett a gazdasági együttműködések fejlesztésére, és emellett bíznak abban, hogy az elkövetkező évek uniós pályázati lehetőségeit megcélozva városunkkal közös projekteket is megvalósíthatnak.

 

Békéscsaba, Zrenjanin (Nagybecskerek)

 

Szerbiai testvérvárosi delegáció tárgyalt Békéscsabán




Zrenjanin (Nagybecskerek):

A Béga folyó partján fekvő város a Vajdaság Közép-bánsági körzetének székhelye, politikai, gazdasági, kulturális és sportközpont. Mintegy 140 ezer lakosú és több mint 20 nemzetiség él benne. Békéscsabával 1966-ban kötötték meg az első együttműködési megállapodást, ezt követően virágzó volt a kapcsolat. A 90-es évek végére visszaestek az együttműködések, majd 1998-tól ismét felélénkült a kapcsolat. Évente a városok vezetői látogatták egymás rendezvényeit, 2003-tól egy újabb együttműködési megállapodás alapján a felek támogatásával kiszélesedtek a kapcsolatok az oktatási, kulturális és sport intézmények ill. a civil szervezetek felé. 2005-től több kiállítás csere, sporteseményen, fesztiválon való részvétel valósult meg.

 

-kt-

Forrás: bekescsaba.hu