Békéscsaba vezető hír

Méltó helyen nyugszik Dr. Réthy Pál

Méltó helyen nyugszik Dr. Réthy Pál

A békéscsabai kórház alapítója, dr. Réthy Pál méltó sírhelyet és síremléket kapott, amelyet június 30-án avattak fel a Berényi úton található Felsővégi evangélikus temetőben.

Közel két évvel ezelőtt merült fel, hogy méltó emléket akar állítani Dr. Réthy Pálnak a békéscsabai kórház, az evangélikus egyház és a város. Ennek előkészítése hosszú időt vett igénybe, amely alapos előkészítő munkával, egyeztetéssel és az anyagi fottás felkutatásával telt. Szarvas Péter polgármester az avatáson Széchenyi István idézte, „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit”.

 

A békéscsabai kórház alapítója, dr. Réthy Pál méltó sírhelyet és síremléket kapott

A békéscsabai kórház alapítója, dr. Réthy Pál méltó sírhelyet és síremléket kapott

 

A Bogárházi temetőben nyugvó intézményalapító sírhelyének rendbetételét a Lokálpatrióták Csabai Egyesülete vállalta. Az avatáson Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója felvázolta Dr. Réthy Pál szakmai életútját, melyből kiderült, hogy Réthy nagy szerepet játszott a megyét uraloó himlőjárvány megfékezésében. 

 

/T.D.