Békéscsaba vezető hír

Megkezdődött a Békéscsaba 300 programsorozat

Megkezdődött a Békéscsaba 300 programsorozat

Békéscsaba újratelepítésének 300., várossá válásának 100. évfordulóját ünneplő eseménysorozat a Jókai Színházban kezdődött egy gálaműsorral.

Seregi Zoltán színházigazgató, a produkció rendezője elmondta, hogy felújították és némileg átalakították a Gulyás Levente által szerzett az Ajtók kitárulnak című előadást, amely az öt éve nyílt Csabagyöngye Kulturális Központ avatójára készült. Az est második részében az Egyesült Államokban élő zongoraművész, Tóth Péter adott koncertet, egyebek mellett Bach, Bartók, Kodály és Liszt műveiből.

 

Megkezdődött a Békéscsaba 300 programsorozat

A programsorozat a felújított evangélikus nagytemplom felszentelésével zárul

 

Diavetítésen követték végig a 300 év fő eseményeit, majd ünnepi beszédet mondott Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár. Az évforduló apropóján az önkormányzat július 7-8-án fesztivált szervez, amelyen a Szent István téren felidézik, hogy 1718-ban miként érkeztek a szlovák telepesek Csabára, hogyan választották ki lakhelyüket. Augusztus 20-án felavatják az új Szent István-szobrot a főtéren. A záróünnepség október végén lesz, amikor ünnepélyesen felszentelik a felújított evangélikus nagytemplomot.

 

MTI/T.D.