Békéscsaba vezető hír

Három, összesen egymilliárd forint értékű pályázat beadásáról döntöttek

Három, összesen egymilliárd forint értékű pályázat beadásáról döntöttek

A békéscsabai közgyűlés három, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programba tartozó pályázat beadásáról döntött, melynek összköltsége csaknem eléri az egymilliárd forintot.

395 millió forintból korszerűszítenék, akadálymentesítenék, illetve bővítenenének két bölcsődét és két óvodát, a beadott pályázat a "családbarát, munkába járást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése". A "fenntartható városi közlekedésfejlesztés" tárgyú felhívásra 365 millió forintos pályázatot nyújtanak be, a pénzből csaknem 6 kilométernyi kerékpárutat létesítenének, illetve újítanának fel.

 

395 millió forintból korszerűszítenék, akadálymentesítenék, illetve bővítenenének két bölcsődét és két óvodát

395 millió forintból korszerűszítenék, akadálymentesítenék, illetve bővítenenének két bölcsődét és két óvodát

 

Az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése pályázat révén új védőnői centrumot alakítanának ki 150 millió forintból. Egyik pályázat sem igényel saját forrást. A közgyűlés emellett határozott arról is, hogy a város vegyen részt a levegőminőség javítását célzó Life projektben, 350 millió forintra pályázva. A Life a 2014-2020-as uniós programozási időszak környezetvédelmi és éghajlat-politikai programja. 

 

/T.D.