A polgármester és a kormánymegbízott is a békéscsabai adománygyűjtés mellé állt
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata meghívását elfogadva sokan érkeztek a Városi Polgári bálra a Békéscsabai Jókai Színház Vígadójába, ahol közel egymillió forintnyi támogatás gyűlt össze!
A bál fővédnöke, dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki személyesen nem tudott jelen lenni, ezen a jeles eseményen, azonban egy jelentős összeggel, 500 ezer forinttal támogatta a kezdeményezést. 100 ezer forintot kapott az alapítvány az est díszvendégétől, dr. Deutsch Tamás EP képviselőtől, illetve a Békés Megyei Vízművek Zrt-től is.
A beérkezett támogatásokat megköszönte Vantara Gyula polgármester. A köszöntőket dr. Deutsch Tamás zárta, aki örömét fejezte ki, hogy ismét Békéscsabára látogathatott és kiemelte a város szemmel látható fejlődését.